Zoe palackpostája

...és a győztes mindent visz....
Nálam a film győzött!!! Tegnap láttam másodszor a "Mamma Mia"-t! Elvarázsolt teljesen!!:) Szuper, kedves, üdítő, "nagyonnézhetős" film. Nagyon illik rá az a szó, hogy életöröm!! Ami nálunk, ma Magyarországon szinte nem létezik, köszönhető k. politikusainknak!
Sokan énekeltek, beletapsoltak a filmbe, hatalmas fest volt a nézőtéren!!! Nehéz volt ülve maradni a széken, tánc helyett!:) Ilyen együttes, boldogságos hangulatot eddig csak koncerteken éltem meg! Meryl Streep ezerarcú! Azt, hogy kitűnő hangja van, már a "Képeslapok a szakadékból" ill. "A szív dallamai"-nál lejött. Tény, hogy nem Coppola, G. Ritchie, Tarantino, vagy Julie Delpy stb...film, de ez már az előzetesből is sejthető...körtét az almával nem lehet összehasonlítani!!!! Pedig néhány kritikus ezt teszi és fanyalog, lehúzva a filmet. Vannak akik még a fotózásába is belekötöttek, vajon miért nem csinálnak filmet az ilyen "okostojások" kritika helyett???!! Miért nem lehet néha csak szimplán, lazán elereszkedni egy filmen és hagyni, hogy szabadon vigyen a hangulata. Látszik, hogy a színészek is rohadtul élvezték a forgatást! Pierce Brosnan hangja is borzolta néhány "tudós" kritikus kedélyét...pedig javára legyen írva, hogy vállalta azt, hogy énekeljen...látszik, hogy a szereplők számára is jó játék volt, itt nem az számított, hogy valakinek tökéletes énekhangja legyen, hanem az, hogy fergeteges hangulatot és illúziót adjon és ez ezer százalékban megtörtént!!!!
Nekem külön élmény volt, hogy BENNY Anderson és BJÖRN Ulvaeus /a két ABBA fiú/ néhány rövid pillanatra megjelenik a film egy-egy jelenetében.
A "jókislányos" ABBA zenéből /amúgy imádom őket/ gyúrt musical filmadaptációja nyilván nem filmtörténeti alapmű! De azt sugallja vidámságával, szép felvételeivel, hogy élni "szépésjó"...legalább reményt ad kis időre, míg nézi az ember!!!! Nálam ehhez Colin Firth is rendesen hozzájárult:). Ugyan fajsúlyosabb zenéket kedvelem inkább, de amióta láttam a filmet, folyamatosan ABBA-t hallgatok és örülök!!:))
A film életunt harmincas pasiknak, kimondottan avantgárdot és szabad filmet kedvelőknek nem ajánlott, sőtttt egyenesen tiltott!!! De mindenki másnak, aki egy kis boldog-naív kikapcsolódást akar sok ABBA zenével, csak ajánlani tudom!!!! Amúgy tán nem véletlen, hogy szinte mindenhol teltházzal megy!!!

Részletek a stockholmi filmbemutatóról!

 

Amikor először megnéztem a "Szex és New York" c. filmet, kicsit csalódottan jöttem ki a moziból. Nagyon vártam mert szerettem a sorozatot és nagyon is ütősnek tartottam az epizódokat. Néha, igaz mellbevágóan szabadszájúnak tünt, különösen Samantha karaktere...de végül is ez adja az egésznek báját is egyben...Nem vagyok sorozatfüggő, TV-t is ritkán nézek, de ez a "szingli kórtan" valahogy odaragasztott a képernyő elé.../mint minden nőt, aki éppen szingli, vagy az volt, vagy lesz:)/, persze az is lehet, hogy túlvártam:)...voltam már így filmmel, főleg, ha először könyvként olvastam a történetet. Érdekes, mert ugyan jónak tünt a story, szellemesek voltak a párbeszédek, de valahogy mégis csak hiányzott valami...olyan "egyszernézhetősnek" tünt! Először számomra inkább divatbemutató volt egy kis ehető kerettörténettel, mondjuk ez érthető, mert a legnagyobb divatcégek szponzorálták a film készítését. Azután, önmagamat megtagadva megnéztem még egyszer, sőt még harmadszorra is...:) Miért?...Mert nagyon szépek a felvételek, beállítások, remek a zene és mint a sorozatban is, remek a színészválasztás. Nálam ez a három fontos tényező ahhoz, hogy nézhetővé váljék egy film, szinte másodlagos a történet...S.J.Parkert továbbra is imádom, amennyire lehetett, hozta a karakterét, az igazi szép-csúnya, vérszinglit:)...és ez az, valahogy elsőre itt csúszhatott meg nálam a film...ha végre a történet szerint szakít az eddigi szingli létével azért az igazi "alfa hímért" /Chris Noth teli találat erre a szerepre, teljesen illúzió keltő!!!:)/, akkor számára nem lehet a külsőségek és a parádés esküvő a lényeg. Ez az egész ellentétes volt az eddig megismert Carrie alakjával. Ez a lépés a dramaturgia logikátlan, kis bukfence volt. Sajna tény, hogy épp ez volt maga a story, azaz az, hogy ezt a helyzetet belátva, hogyan szerzi vissza mégis Carrie a "zsákmányát":). Mr. Big féle pasikra hajtunk, korunktól függetlenül, őrülten és megszállottan. Azt sem bánjuk, ha többször "földre küldenek" minket, ha többször vesztünk, mint nyerünk, mert míg egymással harcolunk is, szenvedélyesen együtt vagyunk!:)...a másik problémám Mr. Big alakja volt...az ilyen nehezen befogható, öntörvényű férfi /mint, ahogy eddig a sorozatban megismertük/ nem szokott ilyen lágy, bájgúnár lenni, mint amilyenné a filmben tették. Ezzel együtt mégis csak élmény volt a film, mégha happy end is a vége...de mi lesz utána:))...ugyanis az ilyen karakterek, a magam példájából tudom, éppen a természetükből adódóan, nem tudnak meglenni egymással sokáig /egymás nélkül sem/...de ez már nem vígjáték, hanem dráma...:)
"A mozi a civilizáció helyrehozhatatlan melléfogása,
így ma már nincs más, mint hálásnak lenni érte"!!!!:)

Van az a hülye kérdés, hogy "egy lakatlan szigetre mi az a három dolog, amit magaddal vinnél?" Nálam az egyik biztosan a "Sors útjai" c. film lenne. Édes /de nem csöpögős/a story, kedves-szellemesek a párbeszédek, csak úgy dől a romantika az emberre:)...és valahogy ez jó érzés...remek a zenéje, kedves laza, néha pedig fájdalmasan bús /érthető, Ennio Morricone a zeneszerző/, tökéletesen harmonizál a jelenetek hangulatával...számomra a csúcs a filmben Katharine Hepburn, Annette Bening /az egyik legkedvesebb szinésznőm/ és Warren Beatty hármasa...kicsit meghalok mindig, amikor a jelenet alatti zenei motívumot hallom... A történetben adva van egy ötvenes, nőfaló, híres és hirhedt fickó és egy gyönyörű, vonzóan intelligens, az életben helyét kereső harmincas nő. Bár egyikük sem független, közös repülő útjukon /kényszerleszállás/ egymásra találnak...még nem tudják, hogyan fogják folytatni az életüket, ha az utazásuk véget ér, ezért "próbaidőt" adnak egymásnak....és ezután indul be igazán a történet...rendesen osztja a kártyát a sors, vagy a véletlen...? Tulajdonképpen ugyan ezt a kérdést teszi fel a "Szerelem a végzeten" /Serendipity/...Igazi, romantikus vígjáték. /Nagyon jó benne John Cusack nekem:)/ Két, amúgy harmonikus kapcsolatban? élő fiatal, egy karácsonyi vásárlás során véletlenül /vagy végzetesen/ találkozik és első látásra totálisan egymásra kattannak...és megint a szerelmi próba:), bár itt a lány erőlteti inkább:)...ezután természetesen sok-sok izgalmas és vidám bonyodalom.... a sors, mint esély?...a véletlen, vagy a szabad akarat dönt?....Kire foghatom, ha rúgok magamnak egy jól írányított öngólt?:)
Az "Ősz New Yorkban", avagy a végzetes szerelem, hát nem annyira vígjáték...és igenis jó film, bár nagyon sokan lehúzták....Ebben a mesében is a végzet, vagy a véletlen? a kerítő...Richard Gere /amúgy a szerelmem:)/ által megformált Will az a tipikus sikeres, az elkötelezettséget gyűlölő ötvenes, aki 30 év felett nem ereszt az ágyába nöstényt, akinél ott aludni nem lehet, csak érzelem mentes, rövidtávú kapcsolatokra rendezkedik be. Sőt már a lekoptató szöveg is mindig alkalomra kész!!! Én is ismerek, ismertem hasonló hímeket...
Charlotte-t játszó Winona Ryder, a huszas éveiben járó, mindet megismerni és kipróbálni vágyó, őszinte és szenvedélyes fiatal nő...a csavar a történetben, hogy a lány súlyos szívbeteg...aki ugyan még csak most tanulja a szerelemet, de igaz mély érzelmeivel talán változtatni tud Willen. Csodás felvételek és nagyon jó zene!!!! Romantika ezerrel!!!
Cinikusoknak egyik film sem nézhető!!!:)....Elgondolkoztam, hogy mostanában én miért csak iyen jellegű filmeket szeretek nézni, holott az életben túlzottan is racionális vagyok...vagy talán éppen ezért? A valóság már csak ilyenformán, erősen hígítva megy le a torkomon...és még mindig keresem a végzetemben a véletlent, vagy az esélyt, ami felrúgja és átszorozza a szabályokat, kortól függetlenül...:)

 

Rendkívüli színésznőnek tartom Emily Watsont a Jackie és Hilary c. film láttán figyeltem fel rá először. A film Jacqueline du Pré, varázslatos személyiségű, világhírű gordonka művész különleges életének története. Már négy évesen csellózott és húsz évesen a Carnegie Hall-ban lépett fel. Rövid életében a zene és a szeretet volt a legfontosabb...túlcsorduló szenvedélyes átszelleműlség jellemzi csellójátékát, ami szinte egyedülálló...mielőtt a filmet láttam volna, bevallom sohasem hallottam Elgar-ról /csodálatos, éteri zenéket írt, azóta a rabja lettem...is:))/...nemcsak a film, az így megismert zene, hanem a színésznő játéka is csodává varázsolta az élményt...nem véletlen, hogy Emily Watsont filmbeli alakításáért akkor Oscar-ra jelölték...miután ebben a filmben láttam, elkezdtem vadászni rá:)...nagyon tetszett a "Végzetes végjáték" és a "Gosford Park"-ban...az utóbbi különösen elkábított, eleve Altman rendezte, aki szinte minden szerepet élvonalbeli sztárokkal játszat...remek a fanyar humorú story /amúgy finom feszültséggel teli krimi/, gyönyörű a zene, jó ütemű a vágás, eszméletlenek a karakterek...persze legjobban E. Watson és Helen Mirren játéka tetszett /külsőleg Clive Owen jött be nekem, de nagyon:), persze a játéka is/
Visszatérve Elgar "Cello concerto"-jára, hangulatában egy Szabó Lőrinc versre emlékeztet, vagyis ha ezt a zenét hallgatom mindig ez a vers úszik be a képbe...:
                       Hisz oly zavaros voltam, oly bolond,
                       oly elméleti,gyáva! Annyi gond,
                       szegénység, szégyen, fojtott rémület,
                       annyi szenvedély s önvád égetett,
                       hogy szörnyű rosszul éreztem magam,
                       s folyton halni készültem. De olyan
                       gyerek is, hogy egy szó, egy kis remény
                       szinte kicserélt, vagy egy költemény,
                       mely épp illett rám. Az őrületet
                       nagyon tisztelem: csak egy fékemet
                       kell elrontani, s én is az vagyok!
                       De életemnek nem gondolkozott
                       csak tán a bőre, csak a felszíne
                       és ez volt a szerencsém: sohase
                       láttam igazi veszélyeimet.
                       Mint holdkóros a háztető felett,
                       ingtam-lengtem, egyre vigyázva csak:
                       fogózz, mert mindjárt rád kiáltanak!

Az egyik ismert társasági oldalon rám kattant egy volt osztálytársam és szépen elkezdtünk írogatni egymásnak...de miután jelenleg mindketten egyedül vagyunk, elhatároztuk, akár találkozhatnánk is...én valamilyen, kávézgatással összekötött napfényes csavargásra gondoltam elsőnek, de ő olyan ügyesen utalgatott a meglátogatásomra, hogy egyenesen ebédre hívtam meg...végül is osztálytársak voltunk, már ismerjük egymást, minek rójunk felesleges kőröket.../elég sok kört szeretett volna kihagyni:)/...kis kékköppenyes pufi srácra emlékeztem, aki az orromig sem ért fel. Az elmúlt negyven év hasznára vált a nővésben, nekem kellett ágaskodnom, hogy a képére nyomjak egy csókot:) Széles vállú, izmos, egészséges, piros arcú ötvenes...nagy, huncut, kék szemekkel...az a tipikus SZÉPEMBER...hatalmas virágcsokrot kapok, gyümölcs a gyerekeimnek /akik huszonévesek és sokszor csak a vasárnapi ebédnél látom őket:)/. Kedvesen agyon dicséri a szerinte hangulatosan-nőiesen beredezett lakásomat...Nagyon vidáman mesélget arról, hogy most mindenre van végre ideje, a MALÉV-től ment nyugdíjba, ahol fedélzeti mérnök volt...színház, mozi, zene, politika...és észre sem vettük, hogy beesteledett. Jól éreztük magunkat, így megbeszéltük két nap múlva újra "felugrik", mert úgyis felém van dolga...így fel sem merült más program /csak bennem/...A "szokott időben" megjelent, újabb virágcsokor és a gyümölcs helyett méz...ahogy közben beszélgettünk, valahogy kezdtem furcsán érezni magam...hirtelen rendkívül izgatóvá vált számára a szemem, az illatom és úgy általában én teljes egészében a borsóleves és a hortobágyi palacsinta között....próbáltam a beszélgetést terelgetni más medrekbe, kevés sikerrel...az ebéd befejeztével, miután azt mondta szereti a jazzt, Pat Metheny-től a "Travels"-t szerettem volna feltenni /eszméletlen jó zene!!!!! különösen az "Are you going with me?"/...ő hirtelen szorosan átölelt és azt mondta, inkább valami olyan zenét tegyek fel, amire lassúzni lehet...kicsit elképedtem és ijedtemben, hogy a kínos történetből valahogy kihátráljak, az első dvd-t, amit megláttam, a kezébe nyomtam, mondván szívesen kölcsön adom , nagyon jó film!! Sosem adok kölcsön dvd-t, ráadásul a kedvencem volt, "Minden végzet nehéz"...De ez az egész képtelen játék folytatódott...előkapta a tök fullos mobilját - gondolom, hogy végre fokozza a hangulatom - és fotókat kezdett mutogatni, hanggal együtt, amiken hölgyek és urak félreérthetetlen pózokban tekeregtek egyértelmű hangokat kiadván...na akkor már gondolatban dobtam egy "kisrókát"...ezek utána vendégszeretetemet azonnali hatállyal visszavontam! Még most is előttem van csodálkozó, kicsit bosszús arca...hogy lehet, hogy egy ötvenen túli nő nem örül egy ilyen remek lehetőségnek, ez inkább megtisztelő, hogy még nőszámba veszik, nyílván frigid vagyok...nyílván:)...azóta néha elgondolkozom ezen a számomra kicsit képtelen eseten...tényleg csak ennyire egyszerű képlet lenne egy ötvenes nő a férfiak szemében?...ennyire devalválódtunk, mint nők?...nem, nem hiszem, bár a mostani életemben, úgy értem az utóbbi időkben ezt nem egyszer tapasztaltam...de mindentől függetlenül hiszek a szerelemben, hiszem, hogy az ilyen korú nő is találhat egy kedves társat...és természetesen az érzelem mellett, de azzal együtt, nagyon fontos a szexualitás! Ezt pedig tökéletesen példázza pont az a csodafilm, amitől ez a buta történet megfosztott... 

...."Miért megyünk bele, mi nők, egy számunkra megalázó kapcsolatba? És miért maradunk benne? Mi ad erőt ahhoz, hogy végül - akár életünk kockáztatásával is - kiszálljunk belőle? Miért veszítjük el tartásunkat, tiporjuk sárba az önbecsülésünket arra érdemtelen egy, két, akárhány férfiért? ....egyetlen magyarázattal találtam szembe magam: ...mert szeretem!" Albert Györgyi
....én szeretem a pasikat, ilyen végletes, tragikus kapcsolataim nem voltak....időben kell elengeni mindenkit, hogy utána, komolyabb sebek nélkül, még azért legalább köszönni tudjunk egymásnak...ettől függetlenül tudom miről beszél az írónő...átérzem!!!...

"Ha magadat rossznak és elviselhetetlennek tartod, képtelen leszel örömmel visszatekinteni a múltra és reménnyel nézni a jövőd felé. Akkor veled mindig csak rossz dolgok történtek a múltban és a jövőben is csak rossz dolgok fognak történni." Dorothy Rowe
....magunkat elfogadni a legnehezebb és sokat kell dolgozni azon, hogy mások elfogadjanak....de mindenki nem szerethet /belénk/....egy negativ kapcsolat, a másik fél szeretetlensége nem biztos, hogy minket minősít....
....Ki elvesztette önmagát,
Jobb sorsát már ne lesse mégis,
Mert csillagát
Zuhanni hagyta már a kegyes ég is"..../Tóth Árpád és én csak úgy játszásiból
Morózus hangulatomat oldván egy kis elégtétel az alábbi tréfa:)

A romantikus, szerelmi történetek iránti vágyam töretlen, nyílván ezzel is hiányt pótlok:), illetve tán a tavasz okán....régóta vadásztam erre a filmre /"Üzenet a palackban", végre azt fordították, ami az eredeti címe/, moziban kihagytam, mert a főszerepet játszó Kevin Costner, igaz rendkívüli hím, de mint színész, sohasem vonzott....most kellemesen csalódtam, mondjuk nyílván Robin Wright Pennek/a főszerepet alakító színésznő/ ebben nagy szerepe lehetett. Rendkívüli színésznőnek tartom, aki minden karakter bőrébe úgy csusszan bele, és annyira hitelesen teszi ezt, hogy hirtelen az embernek az az érzése, hogy nem is filmet lát, hanem a valóságot...csábító volt az is, hogy Mándoki a rendező, valamint a zene egy csoda!!!!! Nem véletlen, a film zeneszerzője: Gabriel Gared, aki egy sor csodafilmnek adta a melódiákat: "A mások élete, "Hölgyválasz", "Hideghegy", "Költői szerelem"-nagyon jó, "Trója" stb.....szóval a film egy fájdalmasan szép történet. A női oldalról Theresa a szokványos, negyvenes, válással megtaposott asszony, Costnert /Garret Blake/ pedig imádott feleségének tragikus halála tartja érzelmi csapdában. Mindketten túlságosan sebbzettek, úgy érzik, már újra nem történik velük csoda, nem találhatják meg azt a bizonyos "másik felüket"...Theresa egy tengerparti kocogása közben, a homokban meglát egy palackot, melyben egy izzó, szerelmes üzenetet talál G. aláírással. Miután tehetséges, szenvedélyes riporter, újságíró, nyomozásba kezd, hogy megtalálja az ismeretlen férfit, mert kíváncsi arra, aki képes még igaz, mély érzelmekre, igazán tud szeretni és ezzel szinte vissza adja az ő hitét is ismét a szerelembe. Azt hiszem ilyen kiskaput mindegyikünk szeretne találni a reménytelenségben.....a történet mélabús, kedves és szeretni való, a humort sem nélkülözi. Igen értékes a filmben Paul Newman jelenléte...csodálatos színész, szerepe szerint pedig ő a realítás, a balance! Bármennyire is szeretnénk és megérdemelnék a történet szereplői a happy endet, a végjáték tragédiába fordul...és így lesz igazabb....sajnos a második csoda csak nagyon ritkán jön be!!!! Lehet, hogy szégyen, de kellett a zsepi.....a vége tán szimbólikus... a halott, szerelmes asszony nem akart osztozni férjén, visszavette....de ez csak az én verzióm:)

A film videoelőzetese

a keresgélések közben találtam egy hasonló című dalt, aminek ugyan semmi köze a filmhez, de a "CSÁSZÁR" /STING/ énekli és azért is ritka, mert a huszas évei elején készült!!!:)

Sting

 

"Már megint itt van a szerelem, már megint izzad a tenyerem. Minek? Minek? Minek?...":))A.E. Bizottság.... szóval jó dolog lehet New Yorkban élni, mert valahogy ott sohasem magányosak a szívek....odaköltözöm:).../az enyém igen, de mit tehet egy ötvenen túli nő???:) biológiailag ugyan rendben vagyok, de mindig csak a második helyen...erre a kis időre már befutó tudom úgysem lesz belőlem, az én karmám úgylátszik az, hogy szerető legyek:)...végülis ebben a korban ennek is lehet örülni, de ez egy másik történet/....
Az "Izlések és pofonok" kellemes, nézhető, szórakoztató és üdítő film, kár, hogy az elolvasott kritikák miatt nem moziban néztem meg!!!! Ezentúl totál nem fog érdekelni, mit írnak a kritikusok /jó lenne, ha közülük, akik negatív kritikát írnak vmelyik filmről, legalább egyet csinálnának is és olyat, ami valóban nézhető is lenne./ Persze tény, hogy a film a jól bevált hollywoodi klissék szerint működik, de az élet sokszor hányszorta sziruposabb a legcsöpögősebb filmnél is....Igenis jó és hiteles benne Zeta Jones, Aaron Eckhart pedig, mint eddig minden filmjében, szinte mindenkit lejátszik a vászonról /nem véletlen, hogy a "Thank You for Smoking" teljesen rá is épül, kár, hogy ennél a filmnél a dvd szinkron agyon vágja a poénokat/ 

A film tulajdonképpen egy katonás, túl fegyelmezett, keményen a vénlányság felé masírozó, egyéni tragédiával is küzdő főszakácsnő és egy bohém, az életet /a "túlsúlyok" ellenére is/ élvezni és élni akaró férfi románcáról szól, felhasználva a vígjáték minden élvezetes kellékét, így a zenét is...addig vadásztam a neten míg letöltöttem az zenéjét. ma többször meghallgattam. A remek dalok és opera slágerek nagyon rásegítenek a film remek hangulatára!!!

A film előzetese

A legjobb betétdal

Ma találomra választottam filmet, mindenképpen vígjátékot akartam és nem sablonosat!:)Nem riasztott el, hogy csak öten ültünk a nézőtéren!:) Nem csalódtam...egy fiatal pár szerelmének és konfliktusainak nagyon humoros, kicsit Woody Allen szerű, merész, picit szabados hangú tálalása....nagyon lehet imádni, véletlenül jó a magyar fordítása, fordulatos, jó ütemű, nagyon szellemes párbeszédek...szóval kevésbé stílusosan a röhögéstől begörcsölt a rekeszizmom:))...Jack-t játszó Adam Goldberg /amúgy a teste is jó...szerintem:))/ és a papát alakító Albert Delpy remekül hozza a karakterét. Azt hiszem nem utóljára néztem meg!!!!:) 

https://www.youtube.com/watch?v=A8PlMADSMXE

Annyira szenvedélyes, hogy az ember szerelmes lesz a szerelembe, ha nincs más......

Magyar szöveg:

Önmagáért beszél, több ilyen banda nem lesz!!!Azt mondják nincs pótolhatatlan ember! Szerintem van! Freddie Mercury..../nem így tördeltem a sorokat, ahogy megjelenik, így elég idétlen, bocs:)/

https://www.youtube.com/watch?v=YFwOe0EPOJs

"Megkívántam?
Lehetséges.
Ha a vágy kölcsönös és szabad embereké: érdemes egy kicsit utánanézni. Mi van ott? Húsod éhes húsára? Nem tragédia, sőt. Ámbár a nő olyan, mint egy szépségesen egyedi módon becsomagolt díszdoboz. Királyfi számára tervezték. Ki lehet bontani, az kétségtelen, utána vissza is lehet csomagolni, és utólag szinte észrevehetetlen, hogy már egyszer (hiába) ki lett bontva a cucc, de hát a sok bontogatás közben ugyebár – kinek mennyi a sok, az persze ízlés kérdése -, a díszdoboz, pontosabban a tartalma, bármilyen ügyesen is csomagolják vissza, báját elhullajtja. Persze, a királykisasszonyok pontosan tudják, hogy a vágy nem szerelem. S inkább nem vetkőznek, vagy csak roppant ritkán. Megvárják a királyfit. Abból pedig, a mesékből tudjuk, hogy háromnál több sose jön.
Meg kell ismerni őket"
Kornis Mihály

Imádom a filmet, romantikus de nem csöpögős, a zenéje külön érték, a fő dalért ugyanúgy megizzadt a stáb, mint a sztori főszereplője Alex.

A fő betétdal, ami a film hangulatát alapvetően meghatározza totál szuper, a legmeglepőbb, hogy Hugh Grant mindegyik dalt saját maga énekli. A magyar szövege nagyon tetszik, meglehetősen szabad fordításban alább:

„Visszaút a szívhez”

Életemre árnyát veti a tegnap
Párnám fölött soha nem süt át a nap
Naplómban poros lapok
Múlt időbe tettek az elmúlt napok

Minden álmom, vágyam elrejtettem rég
Ami van, egyszer nem lesz már elég
Kizárok minden mást
És várom a ragyogást.

Visszatérnék én a szívhez
Bár tudnám hogyan
Visszatérnék én a szívhez
S élnék boldogan

Szívemet megnyitom neked
Ez az út ki tudja hova vezet
Segíts, hogy újra kezdhessem én
És találkozunk majd a hosszú út végén

Néha megtévesztő szemedben a fény
Mit is mondhatnék, ha híján a remény
Kell egy kis mámor,
Ez lenne nekem a legszebb álom

Előttem van még egy régi kép
Keresem a jeleket, éltet a remény
Tán vár még rám az igazi csoda
Lelkem feléled, s elindul oda

Rég vártam valakire, aki rám igaz fény bocsát,
S nem csak túléli velem az éjszakát,
Kéne pár jó tanács,
Hogy ne kövessem el ugyan azt a hibát.